Bácsvíz kupa

2013.04.17 05:04

 

BÁCSVÍZ KUPA
 
nemzetközi úszóverseny
Kecskemét, 2013. május 11-12.
 
A verseny célja: Versenylehetőség a hazai egyesületek, szakosztályok versenyzői részére. Felkészülési és szintidő úszási lehetőség biztosítása a 2013. évi országos bajnokságokra és nemzetközi versenyekre. „B” kategóriás verseny.
 
A verseny rendezője: A BÁCSVÍZ Kecskeméti Vízmű Sport Club
 
A verseny helye: Kecskeméti Fürdő (cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza krt. 5. térkép),
50 m-es, 10 pályás feszített víztükrű medence, vízhőfok: 27°C. 
 
A verseny ideje: 2013. május 11. szombat
Előfutamok 10 óra, bemelegítés 9 órától,
Döntők 17.30 óra, bemelegítés 16.30 órától,
2013. május 12. vasárnap
Időfutamok: 10 óra, bemelegítés 9 órától,
 
A verseny résztvevői: A meghívott úszószakosztályok MÚSZ által szabályosan igazolt versenyzői, akik 
érvényes versenyzői igazolvánnyal, versenyzési engedéllyel és szabályszerű 
sportorvosi engedéllyel rendelkeznek. 
 
A versenybíróság elnöke: Gáll Tibor, nemzetközi versenybíró
 
Időmérés módja: Colorado Time System elektromos időmérés
 
Nevezés: A hazai rendszerben regisztrált versenyzőknek előnevezéssel a MÚSZ úszás 
rendszeren keresztül (www.muszuszoranglista.hu). Nevezni, csak a ranglistán 
lévő időeredményekkel lehet. Akinek az adott versenyszámban még nincs 
időeredménye, az csak nevezési idő nélkül tud nevezni.
 
Nevezési határidő: 2013. május 1 – 8.
A nevezések csak a megadott időintervallum alatt törölhetők, vagy módosíthatók, helyszíni nevezés, lemondás és módosítás nem lehetséges! Amennyiben a 
folyamatosan beérkező nevezések száma eléri a kritikus létszámot, amelyet a 
létesítmény még tud fogadni, akkor a nevezés idő előtt lezárásra kerül.
 
Nevezési díj: 800-Ft / fő / versenyszám
 
A verseny díjazása: Az egyes versenyszámokban a megjelölt korosztályok I-II-III. helyezettjei 
éremdíjazásban részesülnek a lebonyolítási rendnek megfelelően. A 2005, 
illetve a 2006- és fiatalabb korosztályban a 4-6 helyezettek oklevél díjazásban 
részesülnek.
A legeredményesebb csapat, egyesületenként és korosztályonként 2-2 versenyző / versenyszám figyelembe vételével (OB pontok alapján), elnyeri az 
BÁCSVÍZ kupát. Az első három helyezett csapat kerül díjazásra.
 
Verseny lebonyolítása: A szombati 50 és 100 m-es távokon, valamint a 200 m vegyesúszásban a délelőtti előfutamok alapján a serdülő, ifi és felnőtt korosztály abszolút első 10 helyezettjének részvételével délután döntő kerül megrendezésre. A gyermek 
és annál fiatalabb korosztályok részére szintén az abszolút első 10 helyezett 2013-05-11_12_bacsviz_kiiras_v2.docx 2 / 4
részvételével délután döntő kerül megrendezésre az adott versenyszámnak 
megfelelően.
A béka és delfin, valamint a fiúk gyermek „C” korosztályokban a délelőtti időfutamok alapján kerül kihirdetésre az eredmény. A gyermek B és fiatalabb korosztály (abszolút) részére a döntő, míg a serdülő és idősebb korosztály (abszolút) részére szintén a délutáni döntő eredménye alapján kerül sor a díjátadásra.
A vasárnapi versenynapon minden versenyszámban csak időfutamok kerülnek megrendezésre és ezek alapján kerül kihirdetésre az eredmény a megadott korosztályokban. 
 
Az alábbi versenyszámokban futamszám korlátozás kerül alkalmazásra:
200 m leány vegyesúszás – 2001 és fiatalabb 4 futam
200 m fiú vegyesúszás – 1999 és fiatalabb 4 futam
200 m női vegyesúszás – 2000 és idősebb 4 futam
200 m férfi vegyesúszás – 1998 és idősebb 4 futam
400 m leány gyorsúszás – 2001 és fiatalabb 3 futam
400 m fiú gyorsúszás – 2001 és fiatalabb 3 futam
400 m női gyorsúszás – 2000 és idősebb 3 futam
400 m férfi gyorsúszás – 2000 és idősebb 3 futam
800 m női gyorsúszás 2 futam
1500 m férfi gyorsúszás 2 futam
 
A nevezési időeredmények alapján kerülnek feltöltésre a futamok (ranglista 
idők alapján).
Amennyiben a további versenyszámokban is jelentős lesz a nevezés, akkor a 
rendezők fenntartják a jogot, hogy azon versenyszámokban is korlátozással 
éljenek.
 
Költségek: A rendezés és díjazás költségeit a rendezők és a támogatók közösen viselik, a 
részvételi költségeket a csapatok maguk fedezik.
MUSZ engedélyszám: 2013/…..
 
Egyéb: A versenyen a legjobb nevezési idővel rendelkező versenyzők az utolsó 3 elő-
futamba kerülnek. Ezen belül a legjobb idővel rendelkező versenyző indul az 
utolsó futam 4-es pályáján, az őt követő az előző futam 4-es pályán, és így 
tovább az OB lebonyolításhoz hasonlóan.
A versenyen az egy rajtszabály érvényes.
 
A kiírásban nem érintett egyéb kérdésekben a MÚSZ és a FINA versenyszabá-
lyai a mérvadóak.
A verseny rajtlistája, illetve az egyéb információk a www.kvsc.info honlapon 
érhetők majd el.
 
Felhívjuk a résztvevő csapatok figyelmét, hogy értékeik szabadon hagyásáért 
felelősséget nem vállalunk. 
 
A versenyzők és egyesületenként 2 edző belépése az uszodába díjtalan. Papucs 
használata a medencetérben kötelező.
 
A szülők és kísérők csak belépőjeggyel látogathatják a versenyt (400 Ft/fő/nap 
– 6 éven aluli gyermekek belépése díjtalan). 
 
A versennyel kapcsolatban információ kérhető az info@kvsc.info és a 
kolonics@kvsc.info címen.
Budavári István, vezető edző, tel: +36-70-3182-431
Kolonics Krisztián, szakosztályvezető, tel: +36-20-9576-1012013-05-11_12_bacsviz_kiiras_v2.docx 3 / 4
Katasztrófavédelmi
előírások:
Az uszodában található VÉSZKIJÁRAT-okat, menekülési útvonalakat – külö-
nösen a nézőtér mögött találhatóakat – SZIGORÚAN TILOS eltorlaszolni, elzárni. Minden vészkijárat, menekülési útvonal esetében biztosítani kell a 
szabad, akadálymentes közlekedést, megközelítést. A vészkijáratokat ugyanakkor indokolatlanul (akár közlekedés, akár szellőztetés céljából) önkényesen TILOS kinyitni!
 
Versenyszámok és azok sorrendje
 
Versenyszámok: 1. nap: 2013. május 11.
Előfutamokba nevezhetők DE értékelt DU értékelt
1 200m leány vegyes 4 futam 2001 és fiatalabb 04,03, 01 és fiatalabb
2 200m fiú vegyes 4 futam 1999 és fiatalabb 04,03,02-01 99 és fiatalabb
3 200m női vegyes 4 futam 2000 és idősebb 00 és idősebb
4 200m férfi vegyes 4 futam 1998 és idősebb 98 és idősebb
5 50m leány hát 2001 és fiatalabb 06,05,04,03 01 és fiatalabb
6 50m fiú hát 1999 és fiatalabb 06,05,04,03 99 és fiatalabb
7 50m női hát 2000 és idősebb 00 és idősebb
8 50m férfi hát 1998 és idősebb 98 és idősebb
9 50m leány mell 2001 és fiatalabb 06,05,04,03 01 és fiatalabb
10 50m fiú mell 1999 és fiatalabb 06,05,04,03 99 és fiatalabb
11 50m női mell 2000 és idősebb 00 és idősebb
12 50m férfi mell 1998 és idősebb 98 és idősebb
13 50m leány pillangó 2001 és fiatalabb 06,05,04,03 01 és fiatalabb
14 50m fiú pillangó 1999 és fiatalabb 06,05,04,03 99 és fiatalabb
15 50m női pillangó 2000 és idősebb 00 és idősebb
16 50m férfi pillangó 1998 és idősebb 98 és idősebb
17 50m leány gyors 2001 és fiatalabb 06,05,04,03 01 és fiatalabb
18 50m fiú gyors 1999 és fiatalabb 06,05,04,03 99 és fiatalabb
19 50m női gyors 2000 és idősebb 00 és idősebb
20 50m férfi gyors 1998 és idősebb 98 és idősebb
21 100m leány pillangó 2001 és fiatalabb 04,03 01 és fiatalabb
22 100m fiú pillangó 1999 és fiatalabb 04,03,02-01 99 és fiatalabb
23 100m női pillangó 2000 és idősebb 00 és idősebb
24 100m férfi pillangó 1998 és idősebb 98 és idősebb
25 100m leány hát 2001 és fiatalabb 05,04,03 01 és fiatalabb
26 100m fiú hát 1999 és fiatalabb 05,04,03 99 és fiatalabb
27 100m női hát 2000 és idősebb 00 és idősebb
28 100m férfi hát 1998 és idősebb 98 és idősebb
29 100m leány mell 2001 és fiatalabb 05,04,03 01 és fiatalabb
30 100m fiú mell 1999 és fiatalabb 05,04,03 99 és fiatalabb
31 100m női mell 2000 és idősebb 00 és idősebb
32 100m férfi mell 1998 és idősebb 98 és idősebb
33 100m leány gyors 2001 és fiatalabb 05,04,03 01 és fiatalabb
34 100m fiú gyors 1999 és fiatalabb 05,04,03 99 és fiatalabb
35 100m női gyors 2000 és idősebb 00 és idősebb
36 100m férfi gyors 1998 és idősebb 98 és idősebb2013-05-11_12_bacsviz_kiiras_v2.docx 4 / 4
 
Versenyszámok: 2. nap: 2013. május 12.
Időfutamok értékelése
37 400m leány gyors 3 futam 01 és fiatalabb
38 400m fiú gyors 3 futam 99 és fiatalabb
39 400m női gyors 3 futam 00 és idősebb
40 400m férfi gyors 3 futam 98 és idősebb
41 400m női vegyes 01 és fiatalabb; 00 és idősebb
42 400m férfi vegyes 99 és fiatalabb; 98 és idősebb
43 200m női gyors 2003 és fiatalabb; 01-02; 99-00; 98- és idősebb
44 200m férfi gyors 2003 és fiatalabb; 01-02; 99-00; 97-98; 96- és idősebb
45 200m női mell 2003 és fiatalabb; 01-02; 99-00; 98- és idősebb
46 200m férfi mell 2003 és fiatalabb; 01-02; 99-00; 97-98; 96- és idősebb
47 200m női hát 2003 és fiatalabb; 01-02; 99-00; 98- és idősebb
48 200m férfi hát 2003 és fiatalabb; 01-02; 99-00; 97-98; 96- és idősebb
49 200m női pillangó 2003 és fiatalabb; 01-02; 99-00; 98- és idősebb
50 200m férfi pillangó 2003 és fiatalabb; 01-02; 99-00; 97-98; 96- és idősebb
51 800m női gyors 2 futam 01 és fiatalabb; 00 és idősebb
52 1500m férfi gyors 2 futam 99 és fiatalabb; 98 és idősebb
 
Mindenkinek eredményes versenyzést kívánunk!
 
Kecskemét, 2013. március 29.
Szigeti Tibor
elnök
BÁCSVÍZ-KVSC